AKADÁLYMENTES ANYASÁG
ÖNÉRDEKÉRVÉNYESÍTŐ TRÉNING FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ KISGYERMEKES ANYÁKNAK

De juRe Alapítvány - 2009. december 11.

Egy 2007 decemberében megrendezett - A SIKET EMBEREK ÉS A MÉDIA KAPCSOLATA című médiakapcsolatokra felkészítő - tréning sikere adta az ötletet, hogy idén Akadálymentes anyaság címmel újabb önérdekérvényesítő tréninget szervezzünk.

Elsősorban olyan - kerekesszékes, siket, nagyothalló, vak - anyákat hívunk meg, akik már megtapasztalták, hogy a terhesség, szülés, gyermeknevelés, bölcsőde-, óvoda-, iskolaválasztás terén milyen akadályokkal kellett megküzdeniük. E folyamat egyik fontos állomása az, hogy amikor a gyermekek már bekerültek a közoktatásba, akkor az anyák hogyan tudnának visszailleszkedni a munka világába. A probléma komplexitását mutatja, hogy az anyáknak hármas elvárásoknak kell megfelelniük: mint nőknek, mint családanyáknak, mint fogyatékos embereknek.

A program második felében keressük a választ arra is, hogy mi "nem" tartotta őket vissza a gyermekvállalástól. Tréningünk célja, hogy átadjuk tapasztalatainkat, illetve bíztassuk azon társainkat, akik eddig még nem mertek belevágni a "gyermekprojektbe". Példának itt lesz körünkben egy vak és egy kerekesszékes kismama, akik mindketten harmadik gyermeküket várják.

Meghívott vendégünk lesz dr. Jójárt Bíborka ügyvéd, aki munkajogi kérdésekkel foglalkozik, a tréninget Trencsényi Judit, a Civil Társadalom Fejlődéséért Alapítvány trénere tartja. Végül dr. Kálmán Zsófia gyermekgyógyász válaszol gyermekgyógyászati és nevelési kérdésekre.

S kiknek szól még a programunk? Gyógypedagógusoknak, pedagógusoknak, főiskolai hallgatóknak, védőnőknek, orvosoknak, vagyis mindazoknak, akik szakmájuk révén, a mindennapi élethelyzetekben találkozik fogyatékossággal élő kisgyermekes anyákkal.

Várunk szeretettel mindenkit, aki szeretne részt venni egy jó hangulatú, rendhagyó "anyaprogramon"! A csatolt jelentkezési lap visszaküldésének határideje: 2009. november 15.

Programunk megvalósulását a Fővárosi Önkormányzat Esélyegyenlőségi, Foglalkoztatáspolitikai és Kisebbségi Bizottsága támogatja.


NAVIGÁCIÓ

FŐMENÜ

Vissza az előző oldalra

Vissza a drahu.org.hu honlapra

Ugrás a lap tetejére

De juRe Alapítvány 2011. | Minden jog fenntartva.
1112 Budapest, Neszmélyi út 36. - Email: info@drahu.org.hu - Technikai probléma jelentéséhez klikk ide!