TANULJUNK "JOGUL"!
Dr. Kálmán Zsófia

1. Bevezető gondolatok
2. Jogi alapfogalmak
2.1. A "jog" kifejezés kettős értelme, definíciója és a definíció magyarázata
2.1.1. A jog definíciója
2.1.2. Az állam
2.1.3. A jogalkotó. A jogforrás és a jogforrási hierarchia
2.1.4. A jogalkotás
2.1.5. A törvény kihirdetése. Az érvényesség és hatályosság kérdései
2.1.6. A törvény kikényszeríthetősége
2.1.7. Az emberi viselkedés mint jogi fogalom
2.1.8. A jogszabályok általános jellege
2.1.9. A norma
2.1.10. A jog mint magatartási szabály
2.1.11. A szabály fogalma. A jogszabály függetlensége
2.2. A jogegyenlőség és a jogképesség
2.3. Lehetőségek a jogkövetkezmények kivédésére
2.4. Jogértelmezés a kontinentális és az angolszász jogrendben
3. Záró gondolatok
Felhasznált irodalom

1. Bevezető gondolatok

A jog az emberiség évezredek során kialakult eszköze arra, hogy, az együttélés feltételeinek szigorú körülhatárolása révén, élhetővé tegye a közös világot, amelyben valamennyiünknek élnünk kell. Világosan meghatározza, jóváhagyja és bátorítja a kívánatos magatartásformákat, s megfogalmazva a nem kívánatosakat, kilátásba helyezett szankcióival egyben el is tántorít azoktól. Az emberek azonban szinte soha nem gondolnak a jogra, mint az életüket megkönnyítő szabályrendszerre, az sokkal inkább tűnik öngerjeszett titokzatosságba burkolozó, távoli, fenyegető rémnek. A nem jogászok rendszerint két, csaknem közhelyszámba menő megfigyelésbe sürítik tapasztalataikat: minden, ami jog, érthetetlen bikkfanyelven íródott, egyébként pedig csak baja van belőle az embernek, ld. a büntetőcédulát kirovó rendőrt vagy az építkezéshez kötelezően beszerzendő milliónyi papírt.

Ami a bikkfanyelvet illeti, az igaz, bár a jogászok, némi eufémizmussal, szeretik "jogi szaknyelvnek" becézni. A probléma azonban nem a szaknyelvvel van, hisz azzal minden szakma rendelkezik (ld. orvosok, pszichológusok, sportolók, autószerelők stb.), hanem a gyakran magyartalan, nehézkes fogalmazással. Pl. a Családjogi trv. 1. paragrafusának 2. bekezdése így hangzik: E törvény alkalmazása során mindenkor a kiskorú gyermek érdekére figyelemmel, jogait biztosítva kell eljárni. Vajon mivé lenne a jogásznyelv, ha ezt a mondatot kicsit másképp, kicsit érthetőbben, magyarosabban fogalmazták volna meg, pl.: E törvény alkalmazása során, jogai biztosítása mellett, mindig figyelembe kell venni a kiskorú gyermek érdekeit...

Való igaz tehát, hogy a jogásznyelv inkább arra alkalmas, hogy az emberek elől eltakarja a jogot, mintsem hogy megbarátkoztassa velük, mégsem szabad lemondanunk arról, hogy akár minimális mértékben is, de megismerkedjünk bizonyos jogi alapfogalmakkal. A fejlett demokráciákban azért olyan tájékozottak az emberek a saját jogrendszerükkel, jogaikkal és kötelezettségeikkel kapcsolatban, mert az alapvető jogi ismeretek megszerzése már az óvodában megkezdődik. Mi még messze vagyunk ettől, azonban a jog, ha tájékozottak vagyunk, ha nem, már a mi napjainkat is átszövi. A jogállamiság kifejezés például mindennapjaink részévé vált, vízválasztó: van, amit lehet jogállamban, van, ami elképzelhetetlen. A jog eszközeivel is megkísérlik országos problémák (pl. szervezett bűnözés, veszélyes hulladék lerakása, kis befektetők védelme stb.) megoldását. A hétköznapi jog pedig, hol jobban, hol kevésbé érzékelhetően, de jelen van az életünkben: amikor munkába állunk, táppénzt kapunk, házat vásárolunk, gyesre megyünk, öröklünk, adót és járulékokat fizetünk vagy nem fizetünk, kölcsönt veszünk fel, házasságot kötünk, biztosítjuk a lakásunkat, pirosban megyünk át az úttesten, vállalkozásba kezdünk, lottózunk, nem takarítjuk el a havat a járdánkról, iskolába iratjuk a gyermekünket, epekőműtétre megyünk a kórházba, amikor belépünk egy nekünk tetsző szervezetbe, vagy ennek híján, éppen alapítunk egyet. Ki gondolná, hogy napi kenyerünk beszerzése vagy a hatos villamossal történő utazásunk során is a jog által pontosan körülírt, jogilag értékelhető magatartást tanúsítunk, hisz a bevásárlás és az utazás maga is jogi aktus része. Így jogkövető a magatartásunk, amikor kifizetjük a boltban a kenyeret, s jogsértő, amikor nem lyukasztunk jegyet a vilamoson. Bár nem jut eszünkbe, de mindezen alkalmakkor íratlan szerződést kötöttünk a bolttal vagy a közlekedési vállalattal: kötelezettségünk, hogy fizessünk az áruért, vegyünk és lyukasszunk jegyet, jogosultságunk, hogy szép, ropogós kenyeret kapjunk a pénzünkért, illetőleg a villamos biztonságosan és időben szállítson bennünket a célunkhoz. A bolt köteles szép, ropogós, kenyeret adni, illetőleg a vállalat megfelelő állapotú villamosokat, időben működtetni, ezért cserében jogosultak a kenyér, ill. a jegy ellenértékére. Szerződésszegést követ el, aki nem fizet, nem lyukaszt, de az is, aki sületlen, lapos, háromnapos kenyeret ad el az illatos, pirosra sült áráért vagy hideg, piszkos, bizonytalan menetidejű, ki-kimaradó villamosokat üzemeltet. Éppen ebben rejlik a jog egyik szépsége: a jogok és kötelezettségek egyensúlyában. Ennek felborulása mélyen sérti az emberek ösztönös igazságérzetét (túl sok munka - kevés megbecsülés, magas ár - gyenge minőség, teljesített vállalás - elmaradó jutalom, stb.)

Tehát az életünk jelentős szegletében nem tudatosan ugyan, de éljük a jogot és élünk a joggal. Ahhoz, hogy kicsit biztonságosabban mozogjunk ezen a kevéssé ismert és cseppet sem népszerű területen, s nem utolsósorban érthetők legyenek az e fejezetben foglaltak, érdemes megbarátkoznunk néhány jogi alapfogalommal (ld. Szilágyi, 1997, Bíró, 1998).

vissza a tartalomjegyzékhez

2. Jogi alapfogalmak

2.1. A "jog" kifejezés kettős értelme, definíciója és a definíció magyarázata

A "jog" kifejezést két értelemben használja mind a magyar köz-, mind pedig a szaknyelv (Szilágyi, 1997). "Azt írja elő a jog...", mondjuk és halljuk számtalan összefüggésben a kifejezés egyik jelentésével élve, s "nekem jogom van hozzá" állítjuk olykor öntudatosan, a másikat alkalmazva. A szaknyelvben az előbbi jelentés a tárgyi jogra vonatkozik, amely az írott jogszabályokat jelöli, az utóbbi az alanyi jogra, amely a személy valamivel kapcsolatos jogaira, szaknyelven jogosultságára utal. A kettő egymáshoz való viszonyában a tárgyi jog az elsődleges, mert a magyar jogrendben csak olyan jogosultságot szerezhet valaki, amelyet a tárgyi jog elismer és megfogalmaz. A továbbiakban tehát a "jog" szó két jelentését felváltva, a szövegösszefüggésnek megfelelően, értelemszerűen használjuk.

vissza a tartalomjegyzékhez

2.1.1. A jog definíciója

A jog az állami hatalmat gyakorló, meghatározott szervek által, meghatározott módon alkotott, nyilvánosan kihirdetett, legálisan kikényszeríthető, az emberek viselkedését befolyásoló, általános, normatív magatartási szabály.

A jog fenti, egyszerűsített definíciója sok, a mindennapi, megszokottól kissé eltérően használt fogalmat tartalmaz, amelyek értelmezése betekintést engedhet a jogi gondolkodásmódba. Így rögtön a kezdetnél feltűnhet a magatartási szabály kifejezés. Kevés nem jogász képzettségű ember van tudatában annak, hogy a jog egyszerűen magatartási szabály: előírja az embereknek, hogy hogyan kell és hogyan tilos viselkedniük. Házépítéshez be kell szerezni az építési engedélyeket, kémény nélküli házat építeni pedig tilos. A végeredmény szempontjából mindegy, hogy pozitív vagy negatív megfogalmazású-e a magatartási szabály: házat nem lehet építési engedély nélkül építeni, kéménnyel pedig minden háznak kell rendelkeznie.

Az egész jogrendszer valójában magatartási szabályok és azok összefüggéseinek gyűjteménye, azonban e szabályok megalkotásának és alkalmazásának olyan szigorú feltételei vannak, amelyek egyetlen más szabályrendszerre - illem, erkölcs, szokás stb. - sem érvényesek.

vissza a tartalomjegyzékhez

2.1.2. Az állam

A jog AZ ÁLLAMI HATALMAT GYAKORLÓ...

A jogszabály csak akkor él, ha azt betartják. A történelem kezdetei óta azonban az ember soha nem rajongott a szabadságát megnyírbáló szabályokért, még akkor sem, ha azok történetesen a saját érdekeit és biztonságát szolgálták, hát még akkor, ha egy szabály nem éppen kellemes. Nem kell rögtön a közutálatnak örvendő adószabályokra gondolnunk, elég, ha az igen egyszerű szomszédjogokra utalunk: az rendben van, hogy ő jogosult a nemesített jonatán almafája szomszédba áthullott, kivételesen szép gyümölcseit felszedni, de hogy köteles legyen eltűrni, hogy a szomszéd feltúrja az ő mintaszerűen nyírott gyepét azért a három szem kukacos dióért, ami átesett, az már túlzás...

Tehát a szabályokat nem elég megalkotni, hanem, éppen az emberek természetes, várható ellenállása miatt, gondoskodni kell azok betartatásáról is. Erre pedig csak az képes, akinek ehhez joga és ereje van, akit erre külön felhatalmaztak, s akinek arra is lehetősége van, hogy be nem tartott szabály esetében a jogsértő viselkedést megtorolja. A társadalmi fejlődés során ezzel a joggal és erővel egyetlen formációt ruháztak fel az emberek, ez pedig az állam. Egyedül az állam mint főhatalom rendelkezik a szabályok betartatásához szükséges, legális eszközökkel, mint amilyen pl. a bírság vagy a fizikai kényszerítés. A maffia adósságot behajtó verőembere akkor sem jár el jogosan, ha az adós valóban nem fizetett, s az ellopott autóját visszalopó, vétlen tulajdonos ebben az esetben már nem vétlen, hisz az önbíráskodás bűnébe esett. Egyedül az állam alkalmazhat legitim módon kényszerítő eszközöket, azaz a fizikai kényszer jogos alkalmazásának monopóliuma csakis az államot illeti meg. Ma már azonban ezt is csak az emberi és állampolgári jogok maximális figyelembevételével, szigorúan meghatározott körülmények és feltételek között teheti meg, tehát a kényszerítéshez szükséges, formalizált, speciális eszközök - pénzbírság, vagyonelkobzás, személyi szabadság korlátozása, motozás, börtön, sőt, az élet kioltása - alkalmazását az államra nézve kötelező, jogállamban semmilyen körülmények között át nem hágható jogszabályok bástyázzák körül.

Óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy mivel a jogszabályokat az állam alkotja, magának természetszerűen nem a legmesszebbmenő jogokat igyekszik-e biztosítani minden területen. Ez sajnos így van, főleg zsarnokságok és diktatúrák idején, amikor az állam szinte egyenlő a diktátor személyével. Ilyenkor az állam hatalma nem kívánatos méreteket ölthet. Demokráciákban a népképviselet, az Országgyűlés, a nyilvánosság, az ombudsmanok, az Alkotmánybíróság és a demokratikus berendezkedés sok más eleme szolgál arra, hogy az állam hatalmát kordában tartsa.

vissza a tartalomjegyzékhez

2.1.3. A jogalkotó. A jogforrás és a jogforrási hierarchia

A jog az állami hatalmat gyakorló MEGHATÁROZOTT SZERVEK ÁLTAL...

Bármilyen nyakatekerten is hangzik, jogszabályt csak az alkothat, akit erre jogszabály feljogosít. Nem hozhat jogszabályt egy saját kis szemétdombján kakaskodni kívánó jegyző, sem egy, az ügyfelet pokolba kívánó önkormányzati hivatalnok, akkor sem, ha történetesen jogász. Nem alkothat törvényt a Legfelsőbb Bíróság vagy az Ügyészség sem. Törvényt, jogszabályt csak a jogalkotási joggal felruházott szerv alkothat. A magyar jogrendben a legfőbb jogalkotó az Országgyűlés, amelynek törvényi felhatalmazása van az Alkotmány és a legmagasabb szintű törvények meghozatalára. Az Országgyűlés felhatalmazása alapján a Kormány kormányrendeletekben szabályozhatja a törvények végrehajtásához, megvalósulásához szükséges tennivalókat, gyakorlati feltételeket, a miniszterelnök és a kormány tagjai, a miniszterek pedig rendeleteket alkothatnak mindarról, amire ilyen irányú felhatalmazásuk van. Az önkormányzatok közgyűlése és képviselőtestületei helyi jelentőségű rendeleteket hozhatnak, a magasabb szintű jogszabályok megszabta keretek között.

A jogszabályok között ugyanis, csak úgy, mint az emberek világában, hierarchikus rend uralkodik. Ezt a hierarchiát a jogforrás határozza meg, azaz maga a jogalkotó, a jognak az a forrása, amely az adott törvényt meghozta. A legfelsőbb szintű jogforrás az Országgyűlés, tehát minden, amit az Országgyűlés alkot, alapvetően meghatározza valamennyi, alacsonyabb szintű jogszabály keretét. A jogszabályi hierarchia csúcsán az Alkotmány áll, ezt követik az Országgyűlés által alkotott törvények, majd a fent említett sorrendben (kormány, miniszterek stb.) a többi jogszabály. Ezen hierarchia legfontosabb szabálya, hogy alacsonyabb rendű jogszabály nem mondhat ellen a magasabb rendűnek.

Pl. az emberi jogokat - mint amilyen az egyenlő, megkülönböztetésmentes elbánáshoz, személyi szabadsághoz, magántitokhoz, emberi méltósághoz, egészséghez, tanuláshoz, tulajdonhoz, igazságos elbíráláshoz stb. való jog - az Alkotmány biztosítja, s, azok semmilyen szinten nem károsodhatnak. Nincs olyan alacsonyabb rendű jogszabály, olyan hatósági, iskolai, intézeti, önkormányzati stb. intézkedés, amely ezeket megsérthetné, vagy bármilyen minimálisan is, de csorbíthatná.

Az írott jogforrásra ugyanaz a hierarchikus szabályrendszer vonatkozik, mint a jogalkotóra. Magasabb rendű jogforrás (= a hierarchiában magasabban elhelyezkedő jogalkotó) magasabb szintű jogforrást (= a jogszabályi hierarchiában magasabb szinten álló jogszabályt) eredményez. A jogi nyelv sajátosságai közé tartozik az a mód is, ahogy a jogforrás kifejezést két értelemben használják. Jogforrás pl. az Országgyűlés, mert törvényt alkot, s jogforrás maga az általa alkotott, írott jogszabály is, amelyet a mindennapokban alkalmaznunk kell. A jogalkalmazók köre széles: ide tartozik az a köztisztviselő, aki az Önkormányzatban vagy az ÁNTSZ-ben kiad egy engedélyt a megfelelő jogforrás (jogszabály) alapján, s mondhatni, ha átvitt értelemben is, de jogalkalmazó az iskolaigazgató és az intézetvezető is, aki a vonatkozó jogszabályok szerint működteti az intézményt. Ugyanakkor természetesen jogalkalmazó a bíró is, adott jogforrások felhasználásával végezve munkáját.

A jogszabályoknak nemcsak oly módon kell illeszkedniük egymáshoz, hogy ne maradjanak közöttük a jog által lefedetlen területek (joghézagok), hanem ellentmondásban sem állhatnak egymással. Ha ez mégis megesik, a hierarchia szabja meg, hogy melyiket kell figyelembe venni. Ha két azonos szintű szabály egymásnak ellentmond, akkor a későbben keltezettet kell alkalmazni. A jogszabályi hierarchia azt is jelenti, hogy pl. hiába nem ért egyet egy miniszter egy törvénnyel, nem hozhat azzal ellentétes rendeletet. Ha pl. az Országgyűlés által elfogadott, 1998. évi XXVI. tv. A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról, antidiszkriminációs szakasza /27. §/ kimondja, hogy "Amennyiben valakit fogyatékossága miatt jogellenesen hátrány ér, megilletik mindazok a jogok, amelyek a személyéhez fűződő jogok sérelme esetén irányadók.", egyetlen minisztérium sem hozhat olyan rendeletet, amely akár sérült gyermek integrációs esélyeit, akár fogyatékos ember munkavállalási lehetőségeit rendeletileg, diszkriminatív módon rontaná. Ugyancsak törvényellenes, hogy egy helyi rendelet ütközzék egy magasabb szintű jogszabállyal. Ha pl. országosan az a jogszabály érvényes, hogy egy bizonyos négyszögölnél (pl. 25) kisebbre nem lehet telkeket felosztani, parcellázni stb., a helyi Önkormányzat nem dönthet úgy, hogy az ő falujukban nyolc vagy tíz négyszögöles telkek is lesznek.

vissza a tartalomjegyzékhez

2.1.4. A jogalkotás

A jog az állami hatalmat gyakorló, meghatározott szervek által, MEGHATÁROZOTT MÓDON ALKOTOTT...

A jogszabályok törvényben meghatározott eljárás során születnek. Mivel egy új jogszabálynak nagyon sok feltételnek kell megfelelnie, a törvény szigorúan meghatározza a törvényalkotás menetét, tartalmi és formai követelményeit. Ennek egyik legfontosabb eleme, hogy, az előző pontban taglaltaknak megfelelően, törvényt csak arra jogszabályban felhatalmazott testület alkothat. Mielőtt kicsit beletekintenénk a jogalkotás folyamatába, érdemes tisztázni, hogy egyáltalán miért is kerül sor egy-egy új jogszabály megalkotására.

Alapvetően két módon, illetőleg kétféle indíttatásból születik törvény. Az egyik egy már meglévő és gyakorolt szokást, emberi viszonyt ismer el azzal, hogy jogszabályi formában megfogalmazva, jogi kereteket teremt a gyakorlásához (pl. ha minden tiltás ellenére, éveken át ugyanott, óriási forgalmat bonyolító "lengyel", "kínai" stb. piac működik, érdemes előbb vagy utóbb "nevet adni a gyereknek": rendszerint ilyenkor születik meg végül az a jogszabály, amely pontosan meghatározza ezen "Új Olcsó Vásártér" néven üzemelő piac kereteit, ki, hogyan, milyen közegészségügyi, adó- és vámjogszabályok betartásával, mikor és mit árusíthat.). Ebben az esetben a jog mint tükör működik: magával a szabályozással ismer el egy már meglévő magatartást, emberi viszonyt. Az ilyen típusú törvényalkotás igen fontos, mert a társadalmi és életviszonyok változásának rugalmas követésével biztosítja a jogszabályok életszerűségét. Tudni kell azonban, hogy ugyanakkor minden jogszabályi változtatás az elvárt stabilitás, megbízhatóság, kiszámíthatóság ellen hat. E két egyidejű törekvés szüli a jog egyik legkifejezettebb belső ellentmondását, amely a stabilitás adta jogbiztonság és a rugalmas változások eredményezte életszerűség között feszül (pl.: Alkotmány módosítás szükségessége).

Másik jogalkotási cél a jövő alakítása lehet, ilyenkor a jog iránytű funkciója kerül előtérbe, azaz szabályrendszerén keresztül megkísérli a társadalmat egy kívánatos magatartásforma felé terelgetni. Erre kiváló példa az 1998. XXVI. tv. A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról amely megteremti egy érzékeny, morálisan diszkrimináció-, fizikailag pedig akadálymentes társadalom megszületésének feltételeit, amelyben minden sérült ember ugyanúgy élhet emberi és állampolgári jogaival, mint bárki más. Mint jól tudjuk, a mai magyar valóság messze van ettől, de a törvény világosan kijelölte a követendő utat.

Természetesen nem mindig új törvény születik a törvényalkotás folyamán, olykor egy már meglévőt módosítanak, mert a politikai akarat vagy a megváltozott életkörülmények azt diktálják. A hatályon kívül helyezés is törvényalkotási aktus, amelyre akkor kerül sor, ha egy korábban hozott törvény értelmetlenné, fölöslegessé, ellentmondásosssá vált (pl. a rendszerváltás után jó néhány, a szocialista berendezkedésre és termelésre vonatkozó törvényt kellett hatálytalanítani).

Bármilyen indíttatású is legyen a törvény, a megalkotás menetét előíró kritériumrendszer azonos. Általánosságban az mondható, hogy eleve csak olyan törvény alkotható, amely szellemében illeszkedik a jogrend egészébe, nem kerül ellentmondásba hatályos törvényekkel, nem ellentétes érvényben lévő nemzetközi szerződésekkel, nem alapvetően idegen az adott kultúra hagyományaitól (pl. Magyarországon nem lenne érdemes a sertéshús fogyasztását tiltó törvényt hozni, bármennyire is előnyös lenne ez a népbetegségnek számító, igen magas halálozással járó, szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében, hisz ki lenne hajlandó lemondani a vasárnapi rántott bordáról...)

Ahhoz, hogy mindezeknek és még sok egyébnek megfelelhessen, a jogalkotás folyamán több területen szükséges előkészíteni minden törvényt:

- szakmai előkészítés - biztosítja a szakmai megalapozottságot, az elfogadott és érvényes szakmai értékek megjelenítését;

- közigazgatási előkészítés - a meglévő rendszerekbe való beillesztés érdekében történik; feltételezi a szakminisztériumok együttműködését, egyetértését, a várható társadalmi és gazdasági hatások, számítások, statisztikák, felmérések alapján végzett, gondos előzetes vizsgálatát;

- társadalmi előkészítés - lényeges egyrészt a társadalmi igények megismerése, másrészt a társadalom beavatása, tájékoztatása, véleményének kikérése céljából. Ez rendszerint nyilvános fórumokon, a médiumok bevonásával, a non-profit szféra és az érdekvédelmi szerevezetek képviselőin keresztül történik; ha pl. a törvény előírja, hogy bizonyos területek szabályozását érintő kérdéseknél a megfelelő érdekvédelmi szervezeteknek véleményezési vagy egyetértési joguk van, ezen szervezetek kihagyása a törvény előkészítése során, megtámadhatóvá teheti azt, még akkor is, ha esetleg időközben a Parlament elfogadta azt;

- politikai előkészítés - a politikai akarat befolyásolása, lobbizás, parlamenti pártok pártok egyetértésének megszerzése;

- jogi előkészítés - beletartozik annak elemzése, hogy az új törvény megalkotása helyesen felismert szabályozási szükségletből indul-e ki, a tipikusat, általánost ragadja-e meg, a születő jogszabály hézagmentesen illeszkedik-e a jogszabályi hierarchiába, elég érthető és egyértelmű-e a nyelvi megfogalmazása. Fontos annak az átgondolása is, hogy valóban a jogbiztonságot és jogállandóságot erősítő, tartós szabályozást biztosít-e majd vagy instabil elemként hamar módosításra szorul.

A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvényt tekintjük példának, előkészítésében jól tetten érhető, hogy melyik szempontot sikerült érvényesíteni és melyiket nem. A szakmai előkészítés igen gondos volt, az ország szinte minden szakértőjét megkeresték és két vaskos kötetben gyűjtötték össze véleményüket. Ugyanilyen körültekintő volt a társadalmi tájékoztatás is, több száz civil és érdekvédelmi szervezet véleményezhette a törvénytervezetet annak legkülönbözőbb szakaszaiban, s olykor még a média érdektelenségét is sikerült áttörni egy-egy riport vagy cikk erejéig. Nem mondható el ez a siker a közigazgatási előkészítésről, különösen a gazdasági hatástanulmány elkészítése késett, s a végül elkészült anyag, is csak részben adott választ a szakminisztériumok kérdéseire. Az érintett minisztériumokkal folytatott egyeztetések sem voltak sikeresek, mert a törvény új szelleme nem tette lehetővé a régi sémákban való gondolkodást az üggyel megbízott, de a sérült emberek problémáiban alapvetően járatlan köztisztviselők számára. A politikai akarat ez esetben hullámzónak bizonyult, hol volt, hol hiányzott, befolyásolására elég erőteljes akciókra is szükség volt (pl. aláírásgyűjtés). A jogi előkészítés során igen komoly aggályok merültek fel az igazságügyi szakértők részéről: pl., miért szükséges egy esélyegyenlősítő törvény, amikor az Alkotmány eleve tilt mindennémű diszkriminációt,vagy nem lesz-e idegen a magyar jogrendtől a sérültség miatti személyiségi jogi sérelem perelhetősége.

vissza a tartalomjegyzékhez

2.1.5. A törvény kihirdetése. Az érvényesség és hatályosság kérdései

A jog az állami hatalmat gyakorló, meghatározott szervek által, meghatározott módon alkotott, NYILVÁNOSAN KIHIRDETETT...

Ahhoz, hogy egy jogszabály érvényesülhessen, azaz kifejthesse hatását, először is érvényesnek és hatályosnak kell lennie.

A jogalkotást, a jogszabályok szerkezetét és a kihirdetés körülményeit alkotmányos erejű szabályok határozzák meg, az ennek való megfelelés érvényességük alapfeltétele. Csak az a jogszabály érvényes, amely eleget tesz a jogszabályalkotásról szóló törvény előírásainak, azaz megfelelő testületek, megfelelő módon alkották, és ugyanakkor eleget tesz a jogszabályokkal szemben támasztott követelményeknek is (ld. A szabály c. részben). A hatály időre, térre és személyekre vonatkoztatva határozza meg, szűkíti és pontosítja azoknak a körét, akikre nézve az adott jogszabály kötelező erővel bír.

A hatálybalépés időpontját többnyire maga a törvény tartalmazza. Ezt úgy kell meghatározni, hogy elegendő idő álljon a rendelkezésre a megvalósításhoz szükséges gyakorlati lépések előkészítésére (pl. bizonyos nyomtatványokat, módszereket, hatósági eszközöket stb. kell előteremteni).Visszaható hatály többnyire nem létezik, tehát pl. nem büntethető valaki egy olyan cselekedetéért, amely az elkövetés pillanatában még nem számított jogszabályellenesnek. Kivétel, ha az az érintettek számára előnyös, ekkor a jogalkotó rendelkezhet a visszaható hatályról (pl. nyugdíjemelés visszamenőleg az év elejéig).

A személyi hatály arról rendelkezik, hogy kire vagy kikre vonatkozik a jogszabály. Vannak mindenkire egyaránt vonatkozó jogszabályok (pl. Magyarországon mindenkinek forinttal kell fizetnie, szerződést szegni, sikkasztani, lopni stb. senkinek sem szabad), s vannak olyanok, amelyek szűkebb kört érintenek (pl. sérültséggel, fogyatékossággal élők; a közlekedésben résztvevők, iskoláskorúak, betegek stb.).

A területi hatály megszabja, hogy hol kell alkalmazni az adott jogszabályt. Azok a törvények, amelyeket az állam központi szervei bocsátanak ki, az egész ország területén hatályosak, az önkormányzatok helyi rendeletei csak a saját közigazgatási területükön belül.

Mint látható, az érvényesség és a hatály nem azonos fogalmak. Ideális, illetőleg normál esetekben egy törvény érvényes és hatályos, azonban előfordulhat, hogy érvényes ugyan, de még vagy már nem hatályos. Az eset fordítottja szerencsére ritka, mert ha egy hatályos jogszabályról kiderül, hogy nem érvényes, annak nagyon kellemetlen következményei vannak (pl. kiderül, hogy egy döntést jogszabályellenesen alkotott, tehát érvénytelen rendelet értelmében hoztak, tehát valamennyi jogkövetkezményt meg kell szüntetni, földet visszaadni, szerződést felbontani stb.).

Ha egy jogszabály érvényes és hatályos, érvényesülésének további feltétele a megismerés, azaz kihirdetésre kell kerülnie. Ezt általában egy hivatalos lapban, pl.: a Magyar Közlönyben és/vagy a szakközlönyökben való megjelenés jelenti, de korábban a helyi rendelet nyilvánossá tételét az adott helységben szokásos kihirdetési mód is jelenthette, pl. kidobolás, kiplakátozás, hangszórón bemondás. A kommunikációs csatornák útján közölt ismertetések csak az általános tájékoztatást szolgálják, azok nem tekinthetők a hivatalos nyilvánosságra hozás, a kihirdetés részének (tehát nem lehet arra hivatkozni, hogy a Közlönyben ugyan még nem jelent meg valami, de a rádió már bemondta vagy a napisajtó ismertette).

vissza a tartalomjegyzékhez

2.1.6. A törvény kikényszeríthetősége

A jog az állami hatalmat gyakorló, meghatározott szervek által, meghatározott módon alkotott, nyilvánosan kihirdetett, LEGÁLISAN KIKÉNYSZERÍTHETő...

A legális kikényszeríthetőség magyarázatául elegendő utalni a fejezet elején az államról írottakra. Mint ott már említésre került, egyedül az államnak van törvényi felhatalmazása, monopóliuma arra, hogy erővel, szankciókkal, erőszakkal éljen a jogszabályok betartatása érdekében. Az állam pénzbüntetéssel, vagyonelkobzással, privilégiumok megvonásával, a személyi szabadság korlátozásával, sőt, ahol a halálbüntetést a törvények lehetővé teszik, a legsúlyosabb büntetéssel, az élettől való megfosztás jogával is élhet. A kikényszerítés elvének jogszerűségét - a legkülönbözőbb korok szabadgondolkodóinak, "vissza a természethez" hívőinek és anarchistáinak kivételével - többnyire minden társadalomban elfogadják, azonban amikor az állam, külön erre a célra létrehozott intézményrendszere útján, (rendőrség, igazságszolgáltatás, végrehajtó szervek stb. ) gyakorolni is kezdi e jogot, a végrehajtás módja, gyakorisága, aktuális okai stb. gyakran váltják ki az emberek ellenérzését, s inkább a szenvedő alanyokkal éreznek szolidaritást (pl. sok százezres tartozást felhalmozó, kisgyermekes családok kilakoltatása, apró bolti tolvajlás miatt megbüntetett nyugdíjas, durva rendőri eljárás, indokolatlan hivatali eljárások stb.).

vissza a tartalomjegyzékhez

2.1.7. Az emberi viselkedés mint jogi fogalom

A jog az állami hatalmat gyakorló, meghatározott szervek által, meghatározott módon alkotott, nyilvánosan kihirdetett, legálisan kikényszeríthető, AZ EMBEREK VISELKEDÉSÉT BEFOLYÁSOLÓ...

A jog kifejezett, megfogalmazott elvi célja, hogy az emberek viselkedését a társadalmi együttélés szempontjából előnyös irányba befolyásolja. Kétségtelen azonban, hogy a viselkedés kifejezést nem a szó mindennapi vagy pszichológiai értelmében használja a jog. A hétköznapi ember általában "valahogy" viselkedik - jól, rosszul, kulturáltan, "bunkón", ügyesen, lehetetlenül, szerelmesen, nagyképűen stb. -, a jog szóhasználatában azonban a viselkedés azt jelenti, hogy az adott jogviszonyban (tulajdonosi, családi, vásárlói, szerződéses, ügyféli stb.) milyen kötelezettségeknek kell eleget tennie és cserében milyen jogosultságokra számíthat. A jogi viselkedés lecsupaszított lényege, hogy az adott személy (vagy személyek, más kifejezéssel jogalanyok köre) egy vagy több, meghatározott jogszabályban megfogalmazott jogosultságot élvez, ill. kötelezettségnek felel meg (ld. a boltban kapott és kifizetett kenyér példáját).

Tudvalévő, hogy a jogszabályok mindig az aktuális állam éppen aktuális értékrendjét tükrözik, egyértelmű tehát, hogy a jogszabályok bármely államberendezkedésben az állam által kívánatosnak tartott irányban befolyásolják az emberek viselkedését. Diktatúrában például a gyülekezést és a sajtószabadságot korlátozó vagy ellehetetlenítő törvényeket hoznak, szociálisan érzékeny kormány a szegények, betegek, öregek, tehát a társadalom esettjei sorsát javító intézkedések törvényi alapjait teremti meg, az elsősorban a gazdaság fejlesztésére törekvő kormány pedig a vállalkozások terheit és a gazdasági bürokrácia csökkentését eredményező törvények megszületésével kísérli meg az emberek ilyen irányú aktivitását serkenteni. A jogszabály mindig igen pontosan leírja, hogy milyen helyzetben, milyen viselkedést vár el vagy tilt. Ezen utóbbi gyakran nem tiltás formájában fogalmazódik meg, hanem az elvárás egy adott, nem kívánatos viselkedéstől való tartózkodásra vonatkozik. (A téma bővebb kifejtését ld. a 2.1.9. és 2.1.10. pont alatt.)

vissza a tartalomjegyzékhez

2.1.8. A jogszabályok általános jellege

A jog az állami hatalmat gyakorló, meghatározott szervek által, meghatározott módon alkotott, nyilvánosan kihirdetett, legálisan kikényszeríthető, az emberek viselkedését befolyásoló, ÁLTALÁNOS...

Az emberek számára rendszerint a jog "Prokrusztész ágya" a legkétségbeejtőbb vagy legfelháborítóbb, hisz mivel mindenki problémája más és más, a túl általános jogszabályok, illetőleg az ilyenek alapján hozott döntések ritkán nyerik el mindenki egyetértését. A jog azonban mindig általános szabályokat fogalmaz meg, általánosságban elvárható viselkedést vár el és feltételez (pl. a pogári jogban úgy fogalmaz, hogy az adott személy "mentesül a felelősség alól, ha az általában elvárható gondossággal járt el"). A jogszabály csak azonos tartalmú és jellegű ügyekre, azonos személyi körbe tartozókra vontakozik, és soha nem képes figyelembe venni a megismételhetetlenül egyedit, a különlegest, a váratlant, a véletlent, a kiszámíthatatlant, a sajátost. Ha így lenne, olyan részletes törvényeknek és rendeleteknek kellene születniük, amelyek megbéníthatnák a mindennapokat.

A történelem során már voltak ilyen törekvések, hisz minden zsarnoknak és hatalmát körülbástyázni akaró bürokratának az a célja, hogy saját céljainak megfelelően szabályozza az élet összes elképzelhető, egyedi mozzanatát és változatát, a családon belüli és hálószobai viszonyoktól kezdve, a földművelés legapróbb részletein át, az oktatott tananyag legutolsó betűjéig. Jó irodalmi példa erre a madáchi falanszter vagy az orwelli világ bénító beszabályozottsága. Az okos törvény nem térhet ki arra, hogy mi van akkor, ha valaki kicsi piros vagy közepes zöld autót vásárol, csak a gépjárművásárlás általános szabályait határozhatja meg, s nem szabhatja meg, hogy hány éves korban kell gyermeket szülni, csupán a gyermek születésével kapcsolatos, általános tennivalókat, jogokat és kötelezettségeket (szülési juttatások, anyakönyvezés stb.) rögzítheti.

Bár felületesen úgy tűnhet, jobb valamit alul-, mint túlszabályozni, a laza, csupán körvonalazott, a konkrétumokat szinte nélkülöző jogszabály sem előnyös, hisz tág teret enged az önkényes értelmezésnek, a szubjektivitásnak, a pozitív és negatív elfogultságnak, az önző érdekek érvényesülésének.

Talán profán a párhuzam, de a törvényalkotásban éppen úgy, mint az orvoslásban, nem szabad olyan "beavatkozást végrehajtani", amelynek a várható haszna kisebb, mint az elmaradásával járó kockázat. Amint látható, a fölöslegesen aprólékos törvények megmerevítik, nehézkessé teszik az egész rendszert, a semmitmondó kerettörvények ("gumitörvények") pedig csak a keletkezett joghézagokba befurakodó ügyeskedőknek kedveznek. Tehát a jó jogszabály megmarad az "általános" eset, személy, viszony, helyzet stb. szintjén, s a jogalkalmazó (bíró, ügyintéző, gyámügyi előadó, államtitkár, önkormányzati engedélyező stb.) szakmai kompetenciája, tudása, tapasztalata, embersége határozza meg, hogy az adott általános szabályt hogyan alkalmazza az egyedi esetekre.

vissza a tartalomjegyzékhez

2.1.9. A norma

A jog az állami hatalmat gyakorló, meghatározott szervek által, meghatározott módon alkotott, nyilvánosan kihirdetett, legálisan kikényszeríthető, az emberek viselkedését befolyásoló, általános, NORMATÍV...

Minden jogszabály normát tartalmaz. A norma maga az a szabály, amely magatartási előírást, követelményt, lehetőséget, tiltást tartalmaz, a norma a jogszabály "szíve". Hogy mi a norma, a mérce, az adott viselkedés gyakorlásával kapcsolatos elvárás, koronként, politikai rendszerenként, államonként, nemzetenként változik.

A jogi norma történelmi elődje a szokás, az erkölcs és a vallás, amelyek normáinak megsértőit mindig is elég szigorú, többnyire érzelmi, gazdasági vagy társadalmi szankciókkal sújtották, de egyikhez sem társult a hatalom kényszerítő ereje. A történelem során akadtak ugyan kivételek, mint pl. az inkvizíció időszakában, amikor az egyház, valláserkölcsi és hittudományi problémák megoldásához, erőszak alkalmazására kapott jogot, vagy amikor egy-egy falu elfogadottan megkövezhette a házasságtörőket, a nem-jogi normák elleni vétség büntetése azonban többnyire megmaradt a társadalmi nyomásgyakorlás keretei között, pl. kiközösítés, elűzés, pellengérre állítás, a megszégyenítés egyéb formái, gazdasági ellehetetlenítés.

A jogi normák mellett ma is léteznek élő normarendszerek. Ilyenek az erkölcsi-etikai normák, a felnövés során mintaként átvevődő szokásnormák, a koronként változó illemszabályok és etikett, a napjainkra különös jelentőséget nyert szakmai-technikai-szabvány normák (ld. az uniós csatlakozás feltételeként megszabott ezernyi szabványnak való megfelelelést, kezdve a növényvédőszerek összetételétől a számítógépes munkaasztalok magasságáig). Ugyancsak hatnak többek között a politikai áramlatok, a szervezeti, a divat, a nyelvtani szabályok, a reklámok diktálta normák is. Ma is jelentősek a vallási normák, amelyek erőteljesen hathatnak a közerkölcsre (ld. a tizenkét parancsolatot), s még napjainkban is előfordul, hogy törvényi normaként alkalmazzák azokat (ld. az iszlám fundamentalizmus alapján álló országokat).

A bennünk élő vagy ránk parancsolt normák, legyenek azok szokásnormák vagy jogi normák, tudatossági foka eltérő. Van olyan norma, amelyen soha nem gondolkodunk, mert a modellkövetés miatt eszmélésünk óta mindig azonosan cselekedtünk ezekben a helyzetekben (pl. ha belépünk valahová, köszönünk, naponta tisztálkodunk, zöld lámpánál kelünk át az üttesten, más pénzéhez nem nyúlunk stb.), s van olyan, amely tudatos tanulás és tapasztalatszerzés során épül be az életünkbe (pl. szakmai normák, biztosítási és bankügyleteink során követendő normák stb.). Az emberek nagy része ösztönösen, minden különösebb meggondolás és értelmezés nélkül, jogkövető magatartást mutat, mert erre szocializálják kisgyermekkora óta. Ebben az értelemben az állampolgár maga is jogalkalmazó.

Bármilyen normák befolyásolják is az életünket, csak az államilag szentesített jogi norma kikényszerítéséhez rendelkezik az állam felhatalmazással. Mint már utaltunk rá, a jogalkotók hol egy régebben szokásban lévő normát emelnek törvényi szintre, hol éppen azért alkotnak normát, hogy az emberek a kívánatos norma szerint viselkedjenek a jövőben, azonban bármi is legyen a normaalkotási szándék, a jogi normát tudatosan kell felépíteni.

Minden normának szerkezete van (Szilágyi, 1997). Rendszerint három elemből tevődik össze, amelyek hol egyértelműen, jól elkülönítve jelennek meg, hol rejtve maradnak, s a jogalkalmazónak kell kibontania a norma tartalmát. A normarészek megnevezésében megint tetten érhető a jogi nyelvnek a mindennapostól kissé eltérő szóhasználata és értelmezése. Az első elem a hipotézis, amely a helyzetet, a magatartás tipikus körülményeit fogalmazza meg. A második elem a diszpozíció, a rendelkezés, az elvárt magatartás pontos meghatározása, azaz hogy a hipotézisben megadott körülmények között milyen magatartást kell, szabad vagy tilos tanúsítani. A harmadik elem a jogkövetkezmény, azaz a leírt magatartásforma jutalmazása vagy büntetése. Többféle jogkövetkezmény ismeretes. Az egyik a joghatás, amely anyagi előnyt, jogi előnyt vagy egy jogtalan aktussal szemben élvezett jogvédelmet jelenthet az illető számára. A másik jogkövetkezmény a szankció, amely lehet büntető jellegű, represszív, pl. a szabadságvesztés, az eredeti helyzet helyreállítására, az okozott kár megtérítésére irányuló, reparatív, pl. a járda felét elfoglaló, engedély nélkül épített kerítés lebontatása, és érvénytelenítő, pl. tartalmi vagy formai hibák miatt megsemmisít egy adott döntést.

Jól követhető a norma szerkezete az alábbi példában: aki a városi közlekedésben túllépi az előírt 50 km-es sebességet (hipotézis), az szabálysértést követ el (diszpozíció), és ezért ennyi meg annyi forint büntetést kell fizetnie (ez a jogkövetkezmény, adott esetben szankció).

Ami a norma parancsolóerejét illeti, két típusa van. A kogens, kötelező vagy parancsoló norma ereje igen nagy, nem tűr semmiféle meggondolást vagy egyéni kompromisszum kialakítását. A diszpozitív, másképp megengedő norma a résztvevőkre bízza, hogy az adott helyzetben, a törvény adta keretek között milyen megoldást választanak. Míg a "ne ölj" elvárás kogens normában kerül jogi megfogalmazásra, a szerződéskötésekre vonatkozó jogszabályok megengedő, diszpozitív normákat tartalmaznak (ha felfogadok egy embert, hogy kifesse a lakásomat, a kettőnk megállapodásán múlik, hogy mit, mikor, hogyan és mennyiért fog elvégezni). A törvény adta keretek pedig azt jelentik, a festőnél maradva, hogy pl. nem köthetünk olyan szerződést, amelyben ő a lakásomat kéri a munkáért, vagy olyat, amelyben én egy fél kiflit ajánlok cserébe a lakás kifestéséért. A jogosultságok és kötelezettségek egyensúlyának mindenképpen meg kell maradnia, bármely diszpozitív norma alapján kialakított jogviszonyban, vonatkozzék az vásárlásra, munkára, gyógyításra stb.

vissza a tartalomjegyzékhez

2.1.10. A jog mint magatartási szabály

A jog az állami hatalmat gyakorló, meghatározott szervek által, meghatározott módon alkotott, nyilvánosan kihirdetett, legálisan kikényszeríthető, az emberek viselkedését befolyásoló, általános, normatív MAGATARTÁSI...

Mint a normáról írottakból is kiderül, minden jogszabály kimondottan az emberi viselkedés, azaz cselekedetek befolyásolását szolgálja az adott területen, pontosan meghatározva, hogy milyen helyzetben, milyen magatartás tanúsítása az elvárt mérce. A jogszabály előírhat egy bizonyos viselkedést, azaz kötelezhet annak aktív gyakorlására (pl. aki a hatodik életévét betölti, azt be kell íratni az iskolába), megtilthatja egy bizonyos viselkedés gyakorlását (pl. tilos szemetet közútra kiborítani), vagy kötelezhet egy bizonyos, más által gyakorolt viselkedés passzív eltűrésére (pl. el kell viselni a szomszéd építkezését, a házam előtti úton zajló közlekedést vagy a konkurrens cég megnyitására kiadott engedélyt stb.).

vissza a tartalomjegyzékhez

2.1.11. A szabály fogalma. A jogszabály függetlensége

A jog az állami hatalmat gyakorló, meghatározott szervek által, meghatározott módon alkotott, nyilvánosan kihirdetett, legálisan kikényszeríthető, az emberek viselkedését befolyásoló, általános, normatív magatartási SZABÁLY.

Jogszabálynak nevezzük azt a jogforrást (tehát a hiteles jogalkotó által létrehozott, írott joganyagot), amely az állampolgárokra nézve közvetlenül állapít meg jogokat és kötelezettségeket. Mint már többször említésre került, e kettőnek mindig arányosnak és egymással egyensúlyban állónak kell lennie. A jogszabálynak törvényben meghatározott szerkezete is van: lennie kell címének, pontosan megfogalmazott céljának, tartalmaznia kell az általános rendelkezéseket, köztük a területi, személyi és időbeli hatály kérdéseit, s természetesen magukat a normatív szabályokat. Beletartoznak még az ún. különös vagy részletes, valamint a zárórendelkezések, amelyek többnyire a végrehajtás részleteinek kidolgozására adnak felhatalmazást meghatározott állami vagy önkormányzati szervek részére.

A jogszabály tartalma - tehát maga a jog - független mindazon helyszínektől (pl. iskola, intézet, kórház, lakóotthon, önkormányzat szociális osztálya, szociális foglalkoztató stb.) és szereplőktől (pedagógus, ügyintéző, intézmény fenntartó, szociális munkás, intézetigazgató, rehabilitációs nővér, könyvelő stb.), ahol és akik a jogszabályt alkalmazzák. A jogot sohasem a felettes adja (nem a fenntartó az igazgatónak, nem az igazgató a beosztottnak és nem a beosztott a gondjaira bízott gyermeknek, növendéknek vagy fogyatékos személynek), így azt sem el nem veheti, sem nem korlátozhatja. Ha a jogszabály meghatározza, hogy mennyi zsebpénz illeti meg a bentlakó személyt, ez nem válhat tetszés szerint alkalmazható pedagógiai eszközzé: nem vonható meg, nem csökkenthető, nem függeszthető fel az illető "viselkedése", az intézmény anyagi helyzete stb. függvényében. A jognak az intézményi hierarchiához sincs köze, az nem szolgálhatja jobban az igazgatót, mint a konyhalányt. A jog független. Az egyéb kategóriák - erkölcsi, vallási, viselkedési, gondolkodási, politikai, pedagógiai, ízlésbéli, érzelmi stb. - elleni, szubjektív megítélésen alapuló "vétségeket", nem lehet jogi eszközökkel megtorolni, mint ahogy jogi vétségeket sem lehet pl. pedagógiai vagy vallási eszközökkel büntetni (Bíró, 1998).

vissza a tartalomjegyzékhez

2.2. A jogegyenlőség és a jogképesség

A jog függetlensége azt is jelenti, hogy érvényesülése sem függ olyan változóktól, feltételektől, pl. pozíció, rang, anyagi helyzet, életkor, szellemi vagy fizikai állapot, amelyek megléte vagy hiánya nincs szerves kapcsolatban vele. A jog mindenkire és mindenkire egyformán vonatkozik: a jogegyenlőség biztosítása az igazságos társadalom alapja. Annak a számára, aki az életkora, tapasztalatai csekély volta, alacsony iskolázottsága, szellemi adottságai vagy fizikai állapota miatt nem képes érvényesíteni a jogait vagy kiállni azok érvényesüléséért, annak a számára a jogrendben rejlő jogegyenlőség az egyetlen biztosíték arra, hogy jogai ne csorbuljanak. Gyakran összetévesztik a jogegyenlőséget (azaz a törvény előtti egyenlőséget) az esélyegyenlőséggel, pedig az egyik jogi, a másik társadalmi kategória, s mint ilyenek, egymással nem helyettesíthetők, egyik nem válthatja ki a másikat. Ha egy étkeztetésről szóló jogszabály előírja, hogy minden gyermeknek napi egy pohár tej jár, nemcsak olyan indokkal nem vonható meg a tej a gyermektől, hogy az pl. "rosszul" viselkedett, hanem olyannal sem, hogy "neki otthon úgyis jut". A jog egyenlően mér, "becsukott szemmel", s a jogszabályok merevsége következtében keletkező, esetleges társadalmi feszültségeket nem jogtalansággal, hanem csakis megfelelő társadalmi és politikai döntésekkel lehet és kell csökkenteni.

A jogegyenlőség azt is jelenti, hogy a Magyar Köztársaságban minden ember, a születésétől a haláláig jogképes, azaz a saját jogán jogokat és kötelezettségeket vállalhat, szerezhet. A gyermeknek és a fogyatékos személynek is teljes körű a jogképessége, ugyanúgy és ugyanannyi joga és kötelezettsége lehet, mint a többi állampolgárnak. A cselekvőképességhez, tehát az életkorhoz vagy szellemi állapothoz kötött korlátozások - pl. a házasságkötés, a választójog, munkaviszony teremtés, honvédelmi kötelezettség, büntethetőség terén - nem jelentik a jogképesség vagy a törvény előtti állampolgári jogegyenlőség csorbulását. Az adott személy korlátozottsága nem a jogok tartalmában, hanem csupán azok érvényesítési módjában jelenik meg. Jogképessége korlátozatlan, jogai maradéktalanul megvannak, de életkora vagy egyéb állapota miatt azok egy részét csak törvényes képviselője útján tudja gyakorolni (Bíró, 1998).

vissza a tartalomjegyzékhez

2.3. Lehetőségek a jogkövetkezmények kivédésére

A jogi rendelkezések két típusúak: anyagi jogi és eljárási jogi természetűek. Az anyagi jog tartalmazza a különböző jogágakba tartozó jogszabályokat, mint pl. büntetőjog, polgári jog, munkajog, családjog stb., az eljárási jog pedig igen szigorúan meghatározza a jogszabály alkalmazásának körülményeit. Ez azért fontos, hogy kiköszöbölje az esetlegességet, a következetlenséget, a szubjektivitást (az elfogultságot és a részrehajlást), tehát lehetőleg azonos mércével mérjen a hasonló típusú esetekben.

Hiába azonos azonban a mérce, az emberek sokszor elégedetlenek egy adott döntéssel. A jogállam ismérve, hogy ilyenkor mindig biztosít lehetőséget a jogorvoslatra. A jogorvoslat összefoglaló kifejezés: jelenti mindazokat a formákat (fellebbezés, panasz, kifogás, kérelem stb.), amelyekkel egy személy vagy egy szervezet jelezheti, hogy elégedetlen az adott döntéssel. Számos ok szolgálhat az elégedetlenség alapjául. Elképzelhető, hogy a döntést magát érzi alaptalannak, indokolatlannak, igazságtalannak, ránézve aránytalanul előnytelennek stb., tehát lényegében az alkalmazott anyagi jogi szabályt sérelmezi. Lehetséges azonban, hogy azon eljárás ellen van kifogása, amelynek keretei között a döntés megszületett, pl. elfogult volt a döntéshozó, formailag hibás a határozat, határidő túllépés történt, a döntéshozó nem is volt illetékes az ügyben stb. A jogorvoslatot minden esetben a döntéshozó felettes szervéhez kell benyújtani. Az iratok áttanulmányozása után az azt vagy elfogadja, vagy elutasítja, egyidejűleg helyben hagyva az eredeti határozatot. Ha elfogadja, új eljárás lefolytatására utasíthatja az elsőfokú döntéshozót, vagy előírhatja a döntéshozatal folyamatában fellelt hibás elem kijavítását.

vissza a tartalomjegyzékhez

2.4. Jogértelmezés a kontinentális és az angolszász jogrendben

Előfordulhatnak olyan esetek is, amelyekben a számára előnytelen következményekkel járó döntést elszenvedő fél elismeri, hogy megfelelő jogszabályt alkalmaztak, nem sérelmezi az eljárás jogszerűségét sem, azonban nem ért egyet a döntéshozó, a jogalkalmazó jogértelmezésével. A jogszabály értelmezésének megváltoztatásáért azonban nem szállhat harcba, az értelmezés ugyanis nem vitatható, nem változtatható esetről esetre, s nem befolyásolhatják aktualitások. Jogrendünkben - ún. kontinentális jogrend: germán típusúnak vagy írott jogon alapulónak is nevezik, hisz a jog a leírt jogszabállyal azonos - a jogértelmezés kizárólag a jogalkotó, a Legfelsőbb Bíróság, az Alkotmánybíróság és a bírák privilégiuma. Jogvitákban csak az arra felhatalmazott szerv értelmezheti a jogszabályt, a jogtudomány által elfogadott módszerekkel, mint amilyen pl. a nyelvészeti módszerekkel történő nyelvtani, a logikai, a történeti megközelítésű vagy rendszertani értelmezés. Az angolszász jogrendszerben - esetjogként vagy precedensjogként is emlegetik - a bírói döntések nemcsak elvi, orientáló jellegűek, mint nálunk, hanem a hasonló esetekre nézve precedensül is szolgálnak, azaz ügydöntő súlyt nyernek - jogként működnek -, s a jövőre nézve kötelező erejűvé válnak mind a civil jogalkalmazók, mind pedig a bíróságok munkájában.

vissza a tartalomjegyzékhez

3. Záró gondolatok

Ha "jogul" nem is tanultunk meg e pár oldal nyomán, a jövőben talán kevésbé lesznek ijesztőek a joggal kapcsolatos információk, ismeretek.

vissza a tartalomjegyzékhez

 

FELHASZNÁLT IRODALOM

Bíró Endre (1998): Jog a pedagógiában. JogismeretAlapítvány, Budapest

Könczei György, Bíró Endre, Kogon Mihály (1998): Törvény született a fogyatékosságal élő emberek érdekében Magyarországon. Nemzetközi háttér, dilemmák és tanulságok. Acta Humana 32, 62-82

Szilágyi Péter (1997): Jogi alaptan. ELTE Kézirat, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest

vissza a tartalomjegyzékhez


NAVIGÁCIÓ

FŐMENÜ

Vissza az előző oldalra

Vissza a drahu.org.hu honlapra

Ugrás a lap tetejére

De juRe Alapítvány 2011. | Minden jog fenntartva.
1112 Budapest, Neszmélyi út 36. - Email: info@drahu.org.hu - Technikai probléma jelentéséhez klikk ide!